Te-Te-Te

Lepedőm redőjét
homlokodra mintázta az idő,
nyújtózó alakod lágy felhő
paplanom dombjain,
reám lágyan omló baldachin
hullámzó "… te-te-te…" hangod;

remegő vágy
kötve.

Az ágy keretén
nyújtózik száz
eloldott sóhajod;

kincseim
őrzőm.

Párnacihámba rejtett
pézsma-illatod apránként
veszem elő,

simítja
bőröm,

bársony-kék
szövetébe szőve
magként pihennek
kelő álmaid.

Mint tápláló eső, éjről éjre
rajta könnyzápor pereg,
pihekoszorúja felett
még ott lebeg
nyakad szivárványa,
égboltja ölelő
két kezed.

(Bp. 2008, májusa)