Végtelen

Magamra öltöm
érintésed szőttesét;
halotti lepel.

Vörös nap kacsint
dús felhő fátyla alól,
hív: menjek vele!

Fűzfa ágai;
csipkés ívvel
vízre zárt
koporsó fedél.

Eloldott csónak
suhan mély tó
felszínén,
révésze, lelkem.

Távoli kékség
elnyeli arcom képét;
emlék-végtelen.

(Bp., 2011 februárja )

Éjjeli tekergő

Köréd tekeredem-

meztelen nyelvemen kígyózó szavak,
vak éjszakában tapogat
minden suttogás,
nem hallja más
színeim-színeid.

Szelíd érintéssel szeretem hangod,
adod mid van,
s míg van mit adnod,
hagyod, elveszem.

Szemedben csillanó boldogság.
Ne lássák,
köréd tekeredem.

Rejtem a hajnal elől is
kincsem…

(Bp., 2011 januárja )

Gyertyaláng

Benned a fény sosem látott vendég-
látogató gyertyalángod lennék,
halkan kopogok.

Zárt kapudon nyoma sincs szavaknak-
rátűzted a világot magadnak,
intő figyelem.

Angyalarcod árnyakat takargat-
szép maszkod mögött éned hallgatag,
hű társad, magányod.

Elvástak körmeim zárt ajtóidon-
vérző bőrömben szálka: milliom',
sebeim, sebeid.

(Bp., 2011. januárja)