Egyéb szülemények

2017. január 29., vasárnap

Hozzádig

Ijesztő, vak árnyait nyújtóztatja még a csend,
egy kopott fénysugár rajtam nyikorogva döcög tova,
reggelről tülköl a hetes busz, csúszik a menetrend,
belém bámul a kerettelen hátsókert vicsora.

Az éj reggelbe szakad, feltárva az otromba valót, amint
utcahosszak álma épp mocskos szenny-paplanját nyögi,
nem bizserget meg a nap, karomon, mint potrohos pók ring,
s lét-ragacsos, kriksz-kraksz perchálóját szövi.

Ordenáré hangon körül leng a flaszter,
toprongyos kinövés kuporog rajta száz,
ital jó volna, de kenyér az nem kell,
felcsattanó ima a fogd be, ne pofázz.

Fejhajtott léptekkel surran a dél,
jeges tekintetét már arcom sem állja,
de két tenyered, mint védő fedél,
remegve kucorodok alája.

(Bp., 2017 januárja )

2017. január 28., szombat

Explicit

az utolsó lapon már szárad a tinta
megírtam azt mi még leírható
siettem vele annyira mintha
lényege múltból is elillanó
lenne de mégsem
mert kőbe véstem

konok szívemen most arcéled áll

nincs is más
dísze

panasztalan

reménytelen

nem is ver
vár

(Bp., 2017 januárja )

2017. január 26., csütörtök

Felrepedt

Bőrömön suttogó alázat

ajkad, felrepedt sóhajok
leple hull alá, lázad
a tenyér, 
űzi álma:
boldog lenne talán,
ha testedhez ér.

Ám béklyókat alkot,
fon s köt az elme,
érzi tudatán
az esendő rést:
sejtszinten lázad
csak a kétségbeesés,

mégis vágyik utánad.

( Bp. 2017 januárja )

2017. január 25., szerda

Budai hajnal

Szakad a tompa utca papírmasé fénye;
némán hagyja,
s a reggeli lappal tömött zsebek léptei alá
csordul az aszfalt,
méz-melankólia ül petyhüdt szemhéjak szélein,
míg fagyát vedli a park
koszlott éj-sávjait vakarva, terpesztett padokra
deret hány az aznapos hajnal.
Fogvacog a szűkre vont cipzár rajtam;
csikorgó ízeit restelli, ólomlábon
villamos reszket, felhúzott ajkakon tunyul a szájszag,
befelé lélegzik álmom; még marad,
amint feldereng párna-tömött télikabátomon a nap.

(Bp. 2017 januárja )

2017. január 24., kedd

Kimeredek testemből, 

…átszúrva az éj brokátját,
csillagok közt hasadt tér vagyok,
az üresség átjárt, s tanyát vert
foszló bőröm alatt a fagy.

Szemeim sötét, ódon ablakok,
horizont-jövőm végén csak
földbe vert oszlop-testem ragyog.

Egy megtévedt ”isten hozzád”
visszhangot ver a kopár fák alatt,
s mint fülemben zúgó érces angyalok,
kíséri nyomtalan utamat.

(Bp. 2017 januárja )

2017. január 23., hétfő

Tükrök

Én, nem voltam Én,
s te nem voltál Te,
bőröd sötét volt,
tested úgy ötvenes,
de mégis
illatos s szálfa egyenes.

Két aranyló folt
tekinteted, mint
Eonokba vesző fétis;
lelkem ékezetén
abszolút mérce,
s bennem viszonyuló
letétemÉNy.

Én nem voltam én,
s te sem magad,
karod karolt,
s haraptalak;
egymásba vesző
önkívület.

Párna-hideg
anyag szakadt, mint
józanító reggel fénye;
izzott fel a félhomálynak
kisírt arcok
tükör-éle.

Mondd: látsz?
Mert én, a Mindenen át is látlak
s álmaid, mint hulló csillagok
felpeckelt szemembe
gravitálnak.

(Bp. 2017. januárja )

2017. január 6., péntek

Félig üres

Repedt tükörből
koldul a tekintet,
látnál, de merszed nincs.
Félig üres a pohár, feletted
a kék ég is megdördül,

benned nincs helye már
a nagy szavaknak.

Bizonytalan színjátékod;
illegeted magad a vaknak.
Kincsre vágytál, de csak
haraszt zördül,
rég nem utad ’min jársz,

zsebedben ólom,
ajkadon félrenyelt fohász.

Maradnak markodban szelek;
hű, ám konok társak,
rongyosra fújt álmokkal
vígan paroláznak.

(Bp. 2017. januárja )

2017. január 4., szerda

Pont

Józan-ész toporog;
már messze a cél,
s mint babértalan
gyászszalag lebeg
a túlhajszolt remény.
- elengedtelek -
Lakatra vert, konok
ideák fölött tán még
egy Ponton sarjad
valami új és remek
másodvélemény.


( Bp. 2017. januárja )