Zuhogó percek (Töredékek)

1. perc.

Befelé zuhog
a világ szürke árja,
hánykolódó habjain
tiszavirág-mocsok;
(f)eldobott
életek
bomló váza.
Együtt rothadok
veletek.


2. perc

Kezed hanyagul széttárva,
ajkadon illusztrált félmosoly váza,
befejezetlen mondat.
Vészt kongat
kába fejemben
a holnap.


3. perc

Ritmikus hiszekegy
dobol homlokod csontján.
Azt hiszed így lehet
köszörülni a csorbán…


4. perc

Két gerenda a napon.
Négy kötélre kulcsot kéz.
A rögök már kopognak.
Nincs holnap. Nincs holnap.

(Budapest, 2009 novembere)

Horizontológia

Lélekhorizontom szélén,
mint sejlő délibáb
játszod,
hogy vagy.

Karnyújtásnyi fény-önmagad
függönyszövetén csalóka láng
arcod.

Álmod
enyém,

és szerteszórt
száz szép szavad,

mit’ gyűjtögettem
remény-kötényem
mélyébe;
belőled fakadt
mosoly-magvakat
télre.

(Bp. 2009 novembere )

Tavasz-remény

Ág-bogas árnyak hálóján
mézként csorog át a fény.
Sütkérező levél-kezdemény
bújik elő lassan, kábán,
mélázva még téli álmán.

Öléből lassan előringva
feslő-zöld virágszál
föld-ruháját bontja,
lebbenő gőz a váll
selyem-pára fodra.

Hajtáshegyén csillogó harmat;
(remegő tavasz-remény)
koszorúján rög-televény,
míg sejtjei léttel dagadnak
ő, az árva, szerény,
arcát tartja a napnak.

(Bp., 2009 áprilisa)

Mintha

Nap-fáradt arcodba
tekint az est-
szemeid résein
egy fakult mosoly
derengőn
viszonzást keres…

Csend alá támasztod
kezedet-
álladra gyűrődött
borostamámor
fest ajkadnak
ívelt kertet…

Körül öleli tested
a késői óra-
ólommal öntött pillád
megmozdul,
mintha tudatod
még ott volna…

Arcomon halvány
lámpafény fodra-
paplan szaténja
testemre némán simul,
ölelem,
mintha…

(Bp. 2009, májusa)

Cseppekben

1. csepp

Testet szőttem,
köré álmokat,
daltalan, néma esten
dévaj elme-táncokat,
rekedt vágyat
bőgtem lelketlen;
ordításomba fagyott az ég-
s nem tudtam soha
mi az elég.

2. csepp

Magam ültette fák levelén
fénylő csík vagyok-
ruhám pára-szatén,
csillagként ragyog;
fénybe gördülő halál.

Eső ezer gyöngysorából
csak egy csepp vagyok-
észrevétlen mámor,
hogy ajkadra folyok;
belőled lopott pillanat.

3. csepp

Már
szótlan
cseppekben hullok alá
záporként szíved dobol -
ravatalom ma van
kézfejeden
a pokol
vár.

4. csepp

Avarban csörgő léptekkel
elégtét-képekkel dúdolva
lépdel a láb,
de nem tudja
hova tovább.

(Bp. 2009, novembere)

Felhőpaplan

Rozsda-vert ajtómon magány kopog.
Arcomhoz feszült lámpavilág
ontja hideg méz-mosolyát,
elszenvedem félszeg részed
részeg alkonyát

s reggel,
önnön kezeddel
eléd terítem holnapod.

---------------------

Kárba nem veszett,
maradt alaktalan,
ki nem élvezett,
nyújtózott ezer karjával
szobánk falán alaktalan.
Grimaszba fúlt arcán a fény
még utolsót sercegett,
földre gördült, zihált,
eltűnt hangtalan.

Mi maradt,
felszakadt lélegzet,
üres tekintet;

elhasznált
alomként
alánk zilált
lét-felhőpaplan.

(Bp. 2009 novembere)