Felhőpaplan

Rozsda-vert ajtómon magány kopog.
Arcomhoz feszült lámpavilág
ontja hideg méz-mosolyát,
elszenvedem félszeg részed
részeg alkonyát

s reggel,
önnön kezeddel
eléd terítem holnapod.

---------------------

Kárba nem veszett,
maradt alaktalan,
ki nem élvezett,
nyújtózott ezer karjával
szobánk falán alaktalan.
Grimaszba fúlt arcán a fény
még utolsót sercegett,
földre gördült, zihált,
eltűnt hangtalan.

Mi maradt,
felszakadt lélegzet,
üres tekintet;

elhasznált
alomként
alánk zilált
lét-felhőpaplan.

(Bp. 2009 novembere)