Maradni, megmaradni (bevésődések)

Az éj falára vésem fel

ne tudja más–,

hogy végül,
mint adtad meg magad
nekünk,
most, vöröslő téglafal romjain
a porban
szeretkezünk,
őrjítő látomás;

levetett-elvetetett
szemérmekkel
szegett
lepedőnk alatt,
élve elégve,
érve révbe,

míg nappal,
maradsz kezemben,
mint örök, szép csendélet,
markoló ujjaimnak feszült, konok,
érdobogás;

"itt vagyok,
itt vagyok,
itt vagyok…!"

– ne tudja más.

Ébren is hallom
amint hangod öleli hangom,
félig eresztett szemhéjam alá
bekúszik tested fehérsége;
ívelt oszlopú templom
felettem,

megretten s megáll a nap–

kereszthalál mire teremttettem,
feszíts meg…!
hóhérom
s keresztem vagy.

Nyelveden
nedves csók-szögek,
bársony-ízű ajkaid
simasága jelzi
érdes jöttüket,
s ujjaid 
csuklómra fonva;
Kötözz meg,
had legyek
szenvedélyed
foglya…!

míg sóhajba csuklik a suttogás;
"akarok maradni
kezedben,

ne tudja más…!"

(Bp., 2013, márciusa)