Éhség

Belém kiabálja visszhangjait az éj,
e kétrét görnyedő okság.

Áhított boldogság;
megrágott fél-alma-szerelem.
Vérző ínyemen
fájdalom nyila
lobban,
ég-vágyakból riadtan
kuporgok beléd—

feléltelek magamban
s most vonaglik lelkem
éhező nyomora;

zsebemben roppan

száraz kiflivég.

(Bp., 2016 májusa )