Nézd

minden érverés elcsitul egyszer

s magába fordul a
meghasonlott érintés
nézd a holt avarra hullva
hogy vesznek ködbe
a zuhogó szavak
ennyi volt

se sok

se kevés

súlytalan idea
kockás terítő sarkára folyt
ragacsos posztójú emlékezés

talán

egyszer

kikopik végleg
vagy kiviszi valami vegyszer
ha mégsem hát

gyújtsd

fel

s nézd amint a
gazdátlan gondolatok
kitárt ablakán

épp

észrevétlen
füstként
száll el a lélek

nézd hogy ring utána
nesztelen

a

szál-szakadt csókhálókba akadt csend…


(Bp. 2018 novembere)

Ugyanott, sehol se

messze mentünk
ama kétértelmű különös
jelölésbe
karmazsin árnyakat kentünk
egymás homlokközepére
túl az üveghegyen
s innen irhánkba kapaszkodó
vágyott EGY-ség fétis
zihált-harapott
míg egymásból lopott
mezítelenné forgatott
képmásaink éle
kölcsönös összeillése
felettünk egésszé formálta
a napot ön és köz-tudatlan

ám csak nyelvhasználatunk volt közös

mégis azonosítottuk a Kettőt unos-untalan
hiába fantáziált vörös valóság-utunkon
szándékozottan sehová sem
jutottunk

(Bp. 2018 szeptembere)

Privát

rendetlen térbe hordott
üres tárgyaim között
szemben a fallal
magamba ütközök
újra meg újra
tapogatva merek
tenyeremen durva
vastagodó hegek
büszke homlokom felett
csontomig éget a körte
bokámon béklyó
érte
vakmerő kötésen
átvérzik szemem
véremben véred
már hiába keresem
rendszertelen lüktetésben
perelek magammal
csuklómon gyémánt bilincs
kényes áru volt
vagyok
mint ami nincs
lelkemen burok
néha elindul az ok
buzgó okozattal
s szád mormol imát
bennem
majd
fellélegzik a szoba
az ágy
s az asztal

valaki marasztal
mennem
maradnom sem
egyszerű
létem egyterű
magamból kikapart
privát
part

(Bp. 2018 októbere)