Még ketyeg

Csak félbe tépett mondatokkal dobálózom,
mögöttem egyre gyűlnek a gyűrött órák.
Kidobott gondolatok árnyai kísértik reggelem,
kínomban felköhögött érzelmeim nyelem.
Kettőnk nyoma fészkelődik tenyeremen.
Szégyelli magát.

A "nem jó rád"- ingek zakózsebében
még ketyeg egy tegnapi rím.
Kopottas bordáin átásít a feledés.
Mintha benne hagytam
volna valamim, —
de át már nem sejlik a ködön.

Újat faragok magamra,
s dúdolok halkan,
míg öltözködöm.

(Bp. 2018 januárja)

Végletek 

Egy korlátolt Mindenség
ízes-illatos orgánuma vagy,
elém terített műremek.
Téplek-habzsollak—

S vagyok vibrálón fényes
Magasság és Mélység
veled,

reád feszülő érzékeim
ágyékcsikorgató közönyét
nem érti más, kezdet és vég
árad belőlem, beléd.

Gyűlöllek, szeress!

Örök a helyed bennem, heves
szálaink szőttese úttalan útvesztő;
egy tőről fakad a kettő
belül, s kívül, miképp fent lesz,

úgy lent;
lepedő-nedves
sorsszerűség.

(Bp. 2018 feruárja)