Kezdet és vég

Meg nem fogant,
ágyra hált álom
magányom,

levedlem
magam,

terítem
kerevetre;
holdvilág-patyolat,
amint megteremtett…

Végtelen,
érintetlen anyag-
létem kivár,
határtalan,
sivár türelemjáték;
bárányfelhő-ég
fodrába képzelt
két egymást ölelő alak

szél fúj,
széjjelfoszlanak…

(Bp. 2014, márciusa)

Néhány szóban

Arcomra vetült az idő-
majd csöppet elidőzött.
A mámor elszállt,
az idő győzött,
rajtad 
s rajtam.
Vajh'akartad?
S én akartam?

Arcodra vetült az idő-
s én nézem szenvtelen:
szemeidet feledés
keretezi,
szádat
az elmúlás.

Az idő győzött-
a megkopott téglák között
üres vágyak
romjai állnak.

Könnyé dermedt
arcomon a magány,
szemembe meredt
a tekintet;
visszabámulok
reám…

(Szarvas, 2004, augusztusa)