Aprók

Lopott aprók

Aggódni bújik ölembe a holnap,
tágra nyílt szemei tükrébe olvad
arcom pergő éle…
Reményre éhezik a tudat,
üres perc-zsebeimben kutat
hátha, de mégse…
meglopott a tél kapzsi marka,
számot vetett semmit sem hagyva,
hátra sem nézve,
kincseim az éjjel magával vitte.


Ma minden

… meleg tenyereidbe hajtom arcom-
könnytelen már az éj;
elnyelte a has’ dosó fájdalom,

ma minden oly’ fehér,
mint egy ravatalon…


Ma semmi

Elfolynak az órák
szinte érintetlen,
kezem sem nyújtom;
vétlen-tétlen szolgák
lógnak mellettem.
Te, Ölelsz-
meredt testemet.

- de e test temet-

Fejem szürke ólom,
vesztett terhemet
rajtad kihordom.
Meddig még…?!
Magamban vajúdom.

(Bp., 2010 novembere )