Gallértalan a Hold

 Alattunk
  gallértalan a hold-
   mély csillagmezején
    fénytől csapzott
   felhő-gőgét eladva
  gunnyaszt most
 az ég peremén

 bársony-kék
  álomba bódul
   a pergő szálú rét
    föld karjára hajtva
     millió virágfejét
    aranymézről
   sugdosó lehelet
  simítja a pázsit
 selymét

 csak a
  csöndcserfes
   cirregés
    csörgedez
     az éj falán
    zizegő nád
   száz szálán
  szunnyad
 a madárdal

szín s íz mállik szét

 mákonnyal
  festve
   a selyemlég
    édes-nedves
   kelméjét
  illékony vággyal
 hintve meg
  a tó tükrének
   felszínét
    melyen
     ott remeg
    mint feslett
   bimbójú
  műremek

 csónakunk.

(Bp., 2007 márciusa)