Tanullak

Még tanullak elfogadni.
Van, ami van, üres tenyérbe mormolt szeretlek,
heves csókok, hitvallások, eretnek
szélnek, Vaskereszt.
Azt mondod, ennyi, hiszem hát!

Nem ereszt mégsem,
markában tart Karmád,
mint Átok, bálvánnyá faragva
figyel, egyetlen szemmé szűkült résen.

Tanullak nem hinni, hogy vagy.
De nincstelenné tett mozdulat üvölt a célért,
mint éhező, falat kenyeréért, vélt
s valós egyre megy,
ha adsz is magadból,
morzsáid adod.

Tanullak, mint együgyű diák,
bennem másképp zengnek a dalok, kiált,
mi benned csak csendben andalog.

Lásd, okulom disszonanciád!

Elfogadom némán, vakon,
s mire sikerül megtanulnom
leckédet egészen,
a semmivel is bőven
megelégszem.

( Bp. 2015 júniusa )