Budai hajnal

Szakad a tompa utca papírmasé fénye;
némán hagyja,
s a reggeli lappal tömött zsebek léptei alá
csordul az aszfalt,
méz-melankólia ül petyhüdt szemhéjak szélein,
míg fagyát vedli a park
koszlott éj-sávjait vakarva, terpesztett padokra
deret hány az aznapos hajnal.
Fogvacog a szűkre vont cipzár rajtam;
csikorgó ízeit restelli, ólomlábon
villamos reszket, felhúzott ajkakon tunyul a szájszag,
befelé lélegzik álmom; még marad,
amint feldereng párna-tömött télikabátomon a nap.

(Bp. 2017 januárja )