Tükrök

Én, nem voltam Én,
s te nem voltál Te,
bőröd sötét volt,
tested úgy ötvenes,
de mégis
illatos s szálfa egyenes.

Két aranyló folt
tekinteted, mint
Eonokba vesző fétis;
lelkem ékezetén
abszolút mérce,
s bennem viszonyuló
letétemÉNy.

Én nem voltam én,
s te sem magad,
karod karolt,
s haraptalak;
egymásba vesző
önkívület.

Párna-hideg
anyag szakadt, mint
józanító reggel fénye;
izzott fel a félhomálynak
kisírt arcok
tükör-éle.

Mondd: látsz?
Mert én, a Mindenen át is látlak
s álmaid, mint hulló csillagok
felpeckelt szemembe
gravitálnak.

(Bp. 2017. januárja )