K(i)út és forma

Kocsányon függő,
tágra nyílt pupillák mögül
évezredes szem les
elő belőlem.

Nincs tegnap,
ma,
sem holnap.

A tekintet,
mi így kitekinthet
az egyetlen kiút
"porból vétetett"
testkútba vetett
valómnak,
Ős-szelencébe zárt
feledett tegnapok
örvénye húz,
s formába zár
a létezés.

Elnyűtt élű,
pergamenné
aszalódott,
feslett fényű
emberhéjban
ücsörgő végtelen,
névtelen
"Lény" vagyok,
de megtörnek
szikkadt ajkamon
a vértelen
mondatok.

Létgörcsöktől rázkódó
idegrostok szálai
s százai által kötött
gúzsba csomagolva
bomlasztanak
egyre ostromolva
a rám merevedett
megélt pillanatok
csorba ívvel keretezett
élmény-vázai. 

(Bp., 2005 augusztusa )