Komisz, suttogó

Komisz, suttogó szél...
feslő szálú padra akasztott
magányom gúnyáját lengeti
kitartó makacssággal
mesterkélt szavakkal
búgva siket
fülembe:
ne félj!

Komisz, suttogó szél...
fagyott kérgű vénséges ujjaival
arcom lágy ívét csonttá simítja
bőröm alá hatolva vonja
glóriafénybe ujjaim
felzúgva
újra:
ne remélj!

(Püspökladány, 1993-1994)