Lehetne nevezetlen

...mert lehetne
másképp…

Épp nem szép
az álmom.
Szerte tépte
ébenbe csavartan
az éji katlan,

kétely-lázas,
fekete leple
tapad izzadtan
fénylő testemre,
s málló hő alatt
én-telen kénytelen
az öntudat mulat:

rajtunk nevetve.

Mázas viráglelke
bámul szemembe,
leköpve-megfeddve,
mert valahol "odaát"
alig ténfereg e láb,
s néma kérdését rebegve
tűzöm lelkemre:

tán fetrengve
alább adnám-e…?

Felel-e felelet feladott,
feledett nevemre?
… nevezetlen sem.
Sebzett eszem epedne
egy-egy elme-fanyar,
szűrt szó-valóért,
s hozzám tűzött,
kopott fű-zöld
lé-t-címletet
s felfedett kezeket
én eme fedetlen,
feddhetetlen
szar markolnék,
mint otthagyott
kósza akaratot,
míg támaszom volna a fal.

De kit a tél éle hamar
híd alá űzött,
kékre-zöldre fagyott
alig-tagokkal
-élve,
mindig
remélne

… mert lehetne
másképp.

(tanulság-avagy miért ne írjunk láztól ködös aggyal)

(Bp., 2007 decembere)