Ismét alig... 


Ismét.
Görgetem a papírt
ujjaim között,
aszott gerincén
néha meg-megállva,
emelem ajkamhoz;
valamire vágyna…
Nyelvemmel
meg-megérintve
mohóságom
tüdőm nyeli el,
s ontom
néma sikoltással
sóhajom;
érted-levegőm.
Alig-én,
alig-te;
parazsat
biccentek
a szélbe;
volt értelme?
De senki sem felel.

Cigarettám
félbetörve…

Ismét.

(Bp., 2012 szeptembere )