Tárgytalan hiány

Lárvaként fészkelte magát lelkembe a Hiány,
melynek tárgya sincs,
neve sincs,
s még csak szavakat sem találok rá,
hogy kifejezzem mélységét.

Összezúzott a lét.

Majd összekapartam,
véres körmeimet
testem cafataiba mélyesztve,
Magamat.

Mint egy kirakó darabjait,
illesztgettem egymás mellé
széthullott érzelmeim törmelékeit.
Öklömnyiek mégis benne a rések,
s átvilágít rajtuk a mulandóság.

Nem látok kiutat.

Port szórt szemembe az üresség,
s nincs más csak a "nincs",
a Hiány bekebelez, testébe zár…

miként én zártam testembe.

(Püspökladány, 2004 szeptembere)