Tavaszi üdvözlet

Vastag bőröm kontúrja alatt
feszítve pulzál az érverés.
Izzadtság ül konokon
homlokom boltjára,
amint cikázva
testem szövetén,
egyre gyorsuló
ütemben robog át
újra a féktelen vér.
Lüktet.
Lüktet forrva,
homályos hónapjaim
szikkadt emlékeinek vázain
feszít dölyffel,
beolt léttel.

Léttel s ízekkel terhes
illatorgiák kavalkádja
facsarodik orromban elő.
Pattanásig simítja
ereim falát a reszketeg,
béna természetet felőrlő élet
lüktető gyorsasága.
Fullaszt ez a tempó. 
Félek.
Ám táguló pórusaimon
szikrázik a harapható
fénnyel kergetőző
tavaszi lég. 
Még!

Lélegzetem
minden rezdülésre
szikrákat csihol
bensőm üszkösödött falain.
Tűzként, fel-fellobbanva
ünneplem magam
Magamban;
az ébredő tűzlélek.

Majd néma,
torokba fojtott rivalgással
tárom ki szárnyaim
a szélnek...

Üdvözlet nap!

Üdvözlet az ébredőnek!

(Bp. 2005 márciusa )