A túloldalon 

Az éj neszektől vemhesen
roskad párnámra
s az őszi levél-alom alatt
kotorászó gondolat
fölzavarva ugatja meg
giz-gaz álmok
rezdülő árnyait.
Nesztelenül riad
egy szú a fában.
Rémísztő álmai fojtják
konszolidált cirregését
egy ócska dunyha alá.

Láncra verve üt
a kakukk a falon,
háza kertje
pókhálót terelget
s vakon továbbszáll
az ernyedt oltalom.

Könnyét hullajtja
odakünn a Lét,
szemét söpri
a járdaszélt,
koporsót készít
egy szorgos kéz
a túloldalon…

(Bp. 2005 novembere )