Jó volna

Még
konok,
valóság-kék
lánggal izzanak
a tegnappá olvadt
napok.
Halkan mormolok,
magam elé ül a Csend...
Ajkamra lassan tűnő
alkonybarázda
feszül,
egy-egy szó leng,
majd tova szállva
a kontúrtalan mára,
árva árnyú emlékek fűződnek
a nyári ég feslő anyagába.
Mákonycseppet
csepegtet a lét.

Jó volna még
selyemszálakkal
szőtt harmatmeséd
hallgatni,
s fel-felkacagni
igazán, szívből, nagyokat,
amint ragyogó fénykorongként
gyertyát tart felettünk pirulón nap
s egy-egy elejtett sugara
cinkosan kacsintva
csupasz indaként fonódó
forró testünkbe
harap…

(Bp. 2005 szeptembere )