A sohsemvolt-kék

/Előszó:/
Nyakadon a tükör éle
arcodhoz, hogy emeld -mondd:
kezed fél-e?


Bár fénylő
aranybársonyán
ragyog az ész,
s damaszt-finom
pillák nyomán
virraszt a remegés,
mélyedből bátran elő
csak egy tévelygő
gyermekarc néz:

Ihlet kelyhének
zsongító mélyéről
iszik a költő,
ajkairól átszellemült
tekintet keretébe
börtönzött idő

pereg elő

s méz-cseppekbe
kövülve szunnyad
egy odvas
emberöltő.

Borostyán-szavakon
csüngő víg-léte
testtel élve
bűnre hág,
vakon követve
szerelempercek
hűlt nyomát,
s óhajtva
áttetsző
sohsemvolt-kék
pongyolát…

(Bp. 2006 augusztusa )