Feslett pipacsok

Ígéreteket temet
a dohos almárium
kápolnaként borulva
megkopott lét-sorokra

vélt ábrándok között
még meg-megbotolva
motoz a testetlen szó
melyet haldoklással
szegélyzett az idő
rothadó vasfoga

künn pipacsok harsogása
feslik a domboldalon
sarjadó vég-látvány kering
az égboltozat felett

százlábú csecsemőként
botladoz’ előre az ostoba
nyakában láncként ring
vakon telt évei sora
dőre vágy-gőgicse’
himbálózva száll mögötte

megmunkált keret-mederben
oszló vágy-folyam hömpölyög
örök-áldozattalan oltárokon
dévaj szél fetreng s röhög…

(Bp., 2006 szeptembere )