Szertelen

Lágy, rosé-színnel csordult le karomon a délután,
könnyű csókot lehelt, oly’ furán ízes-édeset,
hogy újra rád emlékezett a szám..

Avar izzó ragyogását verték vissza a kövek
talpam alatt, mint aranylón surrogó folyamot,
s hajam bodrait bőröd felett..

Majd
reám szakadón,
hirtelen lett mély-kék,
bíborban játszó az est,
és
csillagokba rejtett ék,
szertelen emlék
nyakamon
ajkad.

(Bp., 2015 novembere )