Indulnék

Ma minden vers az esőről szól;
fényes, locsog és fröccsen,
én pedig csak ülök itt, hol
nyirkos, rút, kövezett lettem.
Belém ivódtak a szavak,
ömlesztem magamból én is
mi maradt; szakadó csepp-fétis,
nedvesíti arcomon rongyomat.
Fakult felhők mázsás zsákjai
hevernek remegő vállamon,
lusta macskák dorombjai
szitálnak át az ágakon,
csupasz testű, fekete márvány
a növő tócsáknak felszíne,
felé hajol az arcom árván,
egy jó rím kellene ide
élnek
(majd pót'lom)
de nincs, csak szemem,
szám és orrom,
eső róla sűrűn cseppen,
indulnék már, de
félek,
összetöröm magam
szemben...

(Bp., 2015 januárja )