Hatásszünet

Hitem, utolsó kincsem.
Eme újrahasznosított erény
privát bóvli, mi csak enyém,
rongyos álomként leng a kilincsen.

Csak túlélési ösztön
mi belőlem fel-felgagyog,
elszórtam mindent, nincstelen vagyok.
Ökör a köbön.

Hittem, kitárt karokkal ölelem az eget!
De érzelmi jóllakottságot hazudott a nap,
mit valójában adott, csak
szimpla hatásszünet.

Görcsöket oldó, hitvány szeszek
belőlem kémlelik, hitem merre szállt—
míg tenyeremben, mint összeroppant világ,
üveggömb-cseppek hevernek.

Audienciára rég nem vágyom.
Elmém felszínén holtan lebegnek a szavak,
felpuffadt, fehér habtestük alatt,
szakadt fél-imákon tanyázom…

(Bp., 2015 májusa)