Purgatórium

Nem beszélnek belém a kopott délutánok, zavart
csendjük érthetetlen, kötött szó-halmazán
néha átpislog a nap, s homlokomhoz
egy-egy rím, mint kósza ág
verődik oda

falak síkján játszó remegő alak,
láng-cinke gubbaszt kinn,
míg fennen vihar érik,
lóg az égre
akasztva

fojtott dühe egyre dagad
a mennyei zsebben,
eresztené már,
de valamire
vár, noha

alant
égő katlan
bennem csendem;
puritán pátoszú purgatórium,
homlokomon ragyog négy csillaga.

(Bp. 2017 júniusa)

Hógömb

Üvöltve terjedő képed
szememben permanens hullám-mementó,
mélyén az örökké pulzálva változó fények
réveteg íriszemnek feszülnek
s emlékeim, mint felkavart porhó
rendeződnek gömbbé—

Benne lüktet,
(mint szűnni nem akaró)
az Élet.

(Bp. 2017 februárja)

Bezárva

Hajamban ugyan még pörge szél zizeg,
de karomra sápadnak az árnyak,
s bár hűlt lángom nyomában liheg
bohó, kamasz vágyad,
lét-fám törzsét az idő
már át nem éri;
múlt, jelen, s jövő
szív-ladikja styxi…

Magamba zár száz vad,
ölelő igézet,
itt, ni’! /szívre mutatva/

Nem tudom kinyitni…

(Bp. 2017 májusa)

Máshol

Hiába gyűrt ujjaimra nem érkezik vigasz,
mert máshol a szükség — mondod,
hát büntetsz,
hát váratsz:

míg kucorgó magányom alá görnyed a kéj is,
a számtalan éjre éj és napra nap
csak kósza pillanat,
életszerű látszat:

amint bőröm alá fúródik angyali mosolyod,
eleven húsom és gyökereim kimarva
újra meg újra,
nem csitul lázad:

ereimben éber illatod kúszik remegve
sejtjeim érted vívnak és hívnak;
te látod és nevetsz
égre tárva vágyad.

Tág pupillám folyondár falakra vetül,
a látvány nem ereszt:
szád egy szóra átlényegül,
majd vissza is szakad,

’mint megtagadod
újra meg újra

magad.

(Bp. 2017 májusa)

Lám, hullnak

Lám, hullnak a szirmok
pedig csak most volt tavasz,
megszületsz gyermek
s már nem vagy kamasz.
Fagy reccsen, megtörik hamar az ág—

Halom alatt nyugszik rég,
a jó anyád.

Tavasznak illatát
bódultan szívod be,
lendül a kar és dalol a lélek,
ám télbe fordul újra a táj;
eltűnnek szemedből ifjonti fények—

Kel a jaj és a baj,
meg a muszáj.

Aggastyán léted,
mint gyertyának lángja
pislákol – érzed;
hív utolsó táncra,
(de szíved nem éled,)
nyomodban máris a halál lohol—

tüzed kihúny, meg senkit sem éget,
csillagok nászához csatlakozol.

(Bp. 2017 áprilisa )

Kegyelet

Felkelt;
izzó szégyenérzetét akasztva szögre,
meztelen indult s nyögve-
zihálva mosta össze
hajnallal a reggelt.

Nagy hangon perelt;
istennel, kutyával, paddal,
s rogyasztott térdekkel
e földi iszonyattal,
de az sem felelt.

Borgőzzel telt;
fél-elméjének rabja
szögekkel vert egóját rég
csap-kereszten hagyta,
megnyugvást csak emlékekben lelt.

Elsiratta a telet;
míg volt bor, volt társa,
ám csak a tavasz, mi látta,
mint szállnak kopott kabátja
alól fel, a legyek.

(Bp. 2017 áprilisa )

Hozzádig

Ijesztő, vak árnyait nyújtóztatja még a csend,
egy kopott fénysugár rajtam nyikorogva döcög tova,
reggelről tülköl a hetes busz, csúszik a menetrend,
belém bámul a kerettelen hátsókert vicsora.

Az éj reggelbe szakad, feltárva az otromba valót, amint
utcahosszak álma épp mocskos szenny-paplanját nyögi,
nem bizserget meg a nap, karomon, mint potrohos pók ring,
s lét-ragacsos, kriksz-kraksz perchálóját szövi.

Ordenáré hangon körül leng a flaszter,
toprongyos kinövés kuporog rajta száz,
ital jó volna, de kenyér az nem kell,
felcsattanó ima a fogd be, ne pofázz.

Fejhajtott léptekkel surran a dél,
jeges tekintetét már arcom sem állja,
de két tenyered, mint védő fedél,
remegve kucorodok alája.

(Bp., 2017 januárja )

Explicit

az utolsó lapon már szárad a tinta
megírtam azt mi még leírható
siettem vele annyira mintha
lényege múltból is elillanó
lenne de mégsem
mert kőbe véstem

konok szívemen most arcéled áll

nincs is más
dísze

panasztalan

reménytelen

nem is ver
vár

(Bp., 2017 januárja )

Felrepedt

Bőrömön suttogó alázat

ajkad, felrepedt sóhajok
leple hull alá, lázad
a tenyér, űzi álma:
boldog lenne talán,
ha testedhez ér.

Ám béklyókat alkot,
fon s köt az elme,
érzi tudatán
az esendő rést:
sejtszinten lázad
csak a kétségbeesés,

mégis vágyik utánad.

( Bp. 2017 januárja )

Budai hajnal

Szakad a tompa utca papírmasé fénye;
némán hagyja,
s a reggeli lappal tömött zsebek léptei alá
csordul az aszfalt,
méz-melankólia ül petyhüdt szemhéjak szélein,
míg fagyát vedli a park
koszlott éj-sávjait vakarva, terpesztett padokra
deret hány az aznapos hajnal.
Fogvacog a szűkre vont cipzár rajtam;
csikorgó ízeit restelli, ólomlábon
villamos reszket, felhúzott ajkakon tunyul a szájszag,
befelé lélegzik álmom; még marad,
amint feldereng párna-tömött télikabátomon a nap.

(Bp. 2017 januárja )

Kimeredek testemből, 

…átszúrva az éj brokátját,
csillagok közt hasadt tér vagyok,
az üresség átjárt, s tanyát vert
foszló bőröm alatt a fagy.

Szemeim sötét, ódon ablakok,
horizont-jövőm végén csak
földbe vert oszlop-testem ragyog.

Egy megtévedt ”isten hozzád”
visszhangot ver a kopár fák alatt,
s mint fülemben zúgó érces angyalok,
kíséri nyomtalan utamat.

(Bp. 2017 januárja )

Tükrök

Én, nem voltam Én,
s te nem voltál Te,
bőröd sötét volt,
tested úgy ötvenes,
de mégis
illatos s szálfa egyenes.

Két aranyló folt
tekinteted, mint
Eonokba vesző fétis;
lelkem ékezetén
abszolút mérce,
s bennem viszonyuló
letétemÉNy.

Én nem voltam én,
s te sem magad,
karod karolt,
s haraptalak;
egymásba vesző
önkívület.

Párna-hideg
anyag szakadt, mint
józanító reggel fénye;
izzott fel a félhomálynak
kisírt arcok
tükör-éle.

Mondd: látsz?
Mert én, a Mindenen át is látlak
s álmaid, mint hulló csillagok
felpeckelt szemembe
gravitálnak.

(Bp. 2017. januárja )

Félig üres

Repedt tükörből
koldul a tekintet,
látnál, de merszed nincs.
Félig üres a pohár, feletted
a kék ég is megdördül,

benned nincs helye már
a nagy szavaknak.

Bizonytalan színjátékod;
illegeted magad a vaknak.
Kincsre vágytál, de csak
haraszt zördül,
rég nem utad ’min jársz,

zsebedben ólom,
ajkadon félrenyelt fohász.

Maradnak markodban szelek;
hű, ám konok társak,
rongyosra fújt álmokkal
vígan paroláznak.

(Bp. 2017. januárja )

Pont

Józan-ész toporog;
már messze a cél,
s mint babértalan
gyászszalag lebeg
a túlhajszolt remény.
- elengedtelek -
Lakatra vert, konok
ideák fölött tán még
egy Ponton sarjad
valami új és remek
másodvélemény.

( Bp. 2017. januárja )