Kegyelet

Felkelt;
izzó szégyenérzetét akasztva szögre,
meztelen indult s nyögve-
zihálva mosta össze
hajnallal a reggelt.

Nagy hangon perelt;
istennel, kutyával, paddal,
s rogyasztott térdekkel
e földi iszonyattal,
de az sem felelt.

Borgőzzel telt;
fél-elméjének rabja
szögekkel vert egóját rég
csap-kereszten hagyta,
megnyugvást csak emlékekben lelt.

Elsiratta a telet;
míg volt bor, volt társa,
ám csak a tavasz, mi látta,
mint szállnak kopott kabátja
alól fel, a legyek.

(Bp. 2017 áprilisa )