Máshol

Hiába gyűrt ujjaimra nem érkezik vigasz,
mert máshol a szükség — mondod,
hát büntetsz,
hát váratsz:

míg kucorgó magányom alá görnyed a kéj is,
a számtalan éjre éj és napra nap
csak kósza pillanat,
életszerű látszat:

amint bőröm alá fúródik angyali mosolyod,
eleven húsom és gyökereim kimarva
újra meg újra,
nem csitul lázad:

ereimben éber illatod kúszik remegve
sejtjeim érted vívnak és hívnak;
te látod és nevetsz
égre tárva vágyad.

Tág pupillám folyondár falakra vetül,
a látvány nem ereszt:
szád egy szóra átlényegül,
majd vissza is szakad,

’mint megtagadod
újra meg újra

magad.

(Bp. 2017 májusa)